Tóth Péter
Tóth Péter

Tóth Péter 1983. augusztus 25-én született Békéscsabán. Zenei tanulmányait 1994. szeptemberében kezdte szülővárosában a Bartók Béla Zeneiskola növendékeként.

1997-ben nyert felvételt a budapesti Zeneakadémia zongora tanszakának előkészítő tagozatára. Ugyanabban az évben megnyerte Wittenbergben a zeneiskolások számára kiírt nemzetközi zongoraversenyt.

1998-ban részt vett Grázban az Ifjú Tehetségek Nemzetközi Koncertjén. Ugyanabban az évben elnyerte a Zeneakadémia Bíró Sári Emlékdíját. Pest és Buda egyesítésének évfordulóján a Fővárosi Polgármesteri Hivatal Dísztermében lépett fel a Vasas Művészegyüttes kíséretével. A német Bayernwork meghívására a Stefánia Palotában adott hangversenyt.

1999-ben szintén meghívták Grazba, az Ifjú Tehetségek Nemzetközi Koncertjére, Hágában pedig jótékonysági hangversenyen lépett fel. Az olaszországi Bovinoban megnyert egy felnőtt nemzetközi zongoraversenyt. Békéscsabán és Debrecenben a Magyar Virtuózok Kamarazenekarával szerepelt a Filharmónia Kht. felkérésére.

2000-ben a németországi Landshut melletti kis városka meghívásának tett eleget. Fellépett a szlovákiai Trencsénben rendezett Európa Napon. A Zene Világnapján a Zeneakadémia Ligeti András által vezényelt Szimfonikus Zenekarával adott nagysikerű koncertet. Az amszterdami Koncertgebau-ban is szerepelt, ennek eredményeképpen decemberben meghívták még két fellépésre. Novemberben a weimari Nemzetközi Liszt Zongoraversenyen második helyezést ért el (első díjat nem adtak ki).

2001. júliusára a német rádió meghívta egy 45 perces szóló műsorra. A Neubrandenburgi Filharmónia Zenekara felkérte egy Liszt zongoraverseny háromszori előadására. Nyáron Békéscsabán nagy sikerrel szerepelt a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. Szeptemberben a Budapesten megrendezett Liszt Versenyen (első díjat ne

www.filharmonia.com

© 2002–2012 filharmonia.com