Ludwig van Beethoven
(1770-1827)
Már nagyapja is - akit szintén Ludwignak hívtak - a zene közelségében élt, hiszen udvari karmester és basszista volt. Az ő fia, a nyughatatlan természetű Johann gyermekkorában szopranistaként vett részt az udvari együttes munkájában. Később szintén udvari muzsikus lett. Johann van Beethoven 1767-ben frigyre lépett a választófejedelmi komornyik fiatal özvegyével, Maria Magdalene Keverich-hel. Az ő házasságukból született Ludwig van Beethoven 1770. december 16-án. Szülővárosában, Bonnban keresztelték meg a Szt. Remigius templomban.
Jólelkű nagyapját korán, 3 éves korában vesztette el, mégis maradtak benne kellemes benyomások az idős karmesterről. Édesapja viszont sokkal szigorúbb ember volt, aki gyermekeit nem kényeztette. A család 1777-ig többször költözködött. Ennek ellenére a kis Ludwig zenei tanulmányait szinte folyamatosan végezte. Ismereteinek szilárd alapját udvari és kolostori orgonistáknak és hegedűs mesterének köszönhette. A tizenegy és fél éves Ludwig van Beethoven 1782-ben - tehetségének és szorgalmas tanulásának köszönhetően - tanárát, Christian Gottlob Neefe orgonistát időnként helyettesíthette. A következő évben pedig az udvari zenekar csemballistája lett. Ebben az időben a "Cramers Magazin der Music" hasábjain írják: "Ez a fiatal lángész támogatást érdemelne, hogy utazhasson. Bizonyosan egy második Wolfgang Amadeus Mozart lenne belőle, ha úgy haladna, ahogyan elkezdte." Nem ez volt az első eset, hogy felfigyeltek rá, hiszen a kölni közönség már nyolc éves korában is láthatta, hallhatta zongorajátékát.
1783 több tekintetben is jelentős év volt: a kölni választófejedelemnek, Maximilian Friedrich érseknek ajánlotta három zongoraszonátáját, melyek nyomtatásban is megjelentek. Ebben az időszakban Neefe emberileg, barátilag és művészileg is támogatta a fiút, aki a maga erejéből gyarapította zenei ismereteit és legfőképpen általános műveltségét. Ez utóbbinak főként azután érezte szükségét, hogy általános tanulmányait 1781-ben befejezte. Neefe-nek köszönhette, hogy megismerkedett Johann Sebastian Bach "Wohltemperiertes Clavier"-jával, és nagyközönség előtt elő is adta, bemutatva ügyes, erőteljes zongorajátékát és lapról olvasási képességét.
1787 áprilisában a választófejedelem elengedte a fiatalembert Bécsbe, hogy Mozartnál tanuljon. Július elején hazaindult. Igyekeznie kellett, mert szeretett édesanyja állapota egyre romlott. Még láthatta őt, de néhány nap múlva Maria Magdalene Keverich hosszan tartó betegség után negyven éves korában elhunyt. Ezután apja eladta felesége ruháit is és egyre intenzívebben fordult az alkohol és a züllés felé. Ludwig vállára kezdett nehezedni a családfenntartói szerep. Miközben rendszeresen koncertezett, igen sok maradandó művet komponált, és a von Breuning család körében német irodalmi ismeretekre is szert tett. Latin grammatikát is tanult és igyekezett elsajátítani az olasz és a francia nyelv alapjait.
1792 nyarán Haydn hazatérőben megállt Bonnban, ahol Beethoven egyik kantátáját figyelemreméltónak találta, és további tanulásra bíztatta a szerzőt. Novemberben Ludwig van Beethoven útipoggyászában befejezett és befejezetlen műveivel újra Bécsbe utazott. Barátjának, Ferdinand von Waldstein grófnak köszönhetően barátságosan fogadták az osztrák fővárosban. Mivel Mozart egy évvel korábban elhunyt, ezért másik mestert kellett keresnie további fejlődéséhez. Franz Joseph Haydn vállalta tanítását. Decemberben elhunyt Johann van Beethoven.
Beethoven - Haydn mellett - Antonio Salieritől további ismeretekre tett szert. A mester vagyontalan muzsikusokat szívesen tanított díjtalanul. Beethoven - énekkompozícióinak elbírálásakor - értékes tanácsokat kapott tőle.
Beethoven tudásszomja nem tűrte az egy helyben topogást. Úgy érezte, nem megfelelően halad Haydnnél az ellenponttan elsajátításával, ezért titokban megállapodott Johann Schenkkel, aki szívesen vállalta, hogy átveszi vele a zeneszerzéstani ismereteket.
1793-ban felvetődött, hogy Beethoven Kismartonba utazik Haydnnel. Május 24-én el is indultak, s csak októberben tértek vissza Bécsbe. A következő évben Haydn angliai útjára is magával akarta vinni, de Beethoven maradt. További tanítását Johann Georg Albrechtsberger vállalta, aki igyekezett méginkább elmélyíteni az ellenponttani ismeretekben, ezzel párhuzamosan pedig Salierinél ismerkedett az olasz énekstílussal. Az összegyűjtött tudást műveiben kamatoztatta.
A következő években - annak ellenére, hogy még nyomtatásban is kiadták néhány darabját - viszonylag kevés művet komponált. Főleg tanításból kereste a kenyérre valót, kiváló zongoristaként pedig a bécsi szalonok ünnepelt előadóművésze volt. Többek közt Lichnowsky herceg házi hangversenyein kapcsolódott be a bécsi arisztokrácia életébe. Rengeteg barátság szövődött ezeken az estéken, és sokan vették pártfogásuk alá. Műveiért egyre többet fizettek.
Beethoven életének vannak magyar vonatkozásai. A bécsi estélyeken ismerkedett meg Brunszvik Ferenc gróffal, akivel igen jó barátokká váltak. 1799 májusában a gróf felesége és két lánya, Teréz és Jozefin is Bécsbe érkezett. A grófné kívánsága szerint felkérték Beethovent a lányok tanítására. Egy udvariassági látogatást követően a zeneszerző minden nap több órán át foglalkozott Terézzel és Jozefinnel bécsi tartózkodásuk idején. Búcsúzóul pedig egy dalt kaptak mesterüktől ajándékba. Egy év múlva Beethoven Martonvásárra látogatott a Brunszvik család kastélyába. Az ott töltött idők emlékére a kastélyparkban az utókor szobrot emelt a mesternek, s nyaranta szabadtéri hangversenyeket is rendeznek.
Beethoven zseniális, tehetséges művész volt és termékeny komponista. Talán a legnagyobb csapás, ami érhet egy ilyen embert: a hallásromlás. A betegség még az 1790-es években kezdett kialakulni, ami később fokozódott, és az 1810-es évekre erős nagyothalláshoz, majd teljes süketséghez vezetett. A társasági élettől csendes magányába húzódott vissza. Agya a kóron fölülkerekedve ontotta a számára már hallhatatlan dallamok kottáit. Rendkívül sokat szenvedett. Egy csodálatos embert gyászolt a világ 1827. március 26-án.
Évekig érlelt, majd kottára vetett művei időtállónak bizonyultak. A világ bármely koncerttermében képesek belopni magukat a közönség szívébe. Ezt hagyta örökül ránk.
A XIX. század első éveiben komponálta Beethoven 3. Esz-dúr szimfóniáját. A korszak kiváló személyiségei közé tartozott Bonaparte Napoleon. A hős által ihletett mű a Sinfonia Eroica (Hősi szimfónia) nevet kapta.
A 18. század végére, 19. század elejére jellemző hősi magatartás tisztelete vetül Beethoven ezidőtájt alkotott más műveire is: Prometheus teremtményei, Krisztus az Olajfák hegyén, Leonóra, stb.
Az emberi jogokat tisztelő és forradalmi eszmékért lelkesedő szerző legnagyobb jelentőségű műve ebben a korszakban az Eroica. A konzul Bonapartét állítja példaképül, ám önnön tükörképét festi kottafejeibe, mint ahogy a nagy művészek rajzolják önarcképüket vagy alakítják színdarabjuk főszerepét.
A műhöz írt ajánlásában Beethoven megjegyzi: "il suo proprio e proposto effetto" - "fáradt közönség elébe nem való".
Az Eroicát először nyilvánosság előtt 1805. április 7-én adták elő.
Beethoven hősöket dicsőítő korszakában többször nyúlt irodalmi művekhez. Egmont nem más, mint Goethe hőse, aki a zseniális zeneköltőt heroikus hangvételű zenekari mű megalkotására ihlette. A mű bemutatója 1810. május 24-én, a lipcsei Gewandhausban volt.