Doppler Ferenc  
(1821-1883)  

zeneszerző, fuvolaművész, karmester  

 

1841-től közel 20 évig volt a Nemzeti Színház zenekarának első fuvolása. Kiváló, nemzetközileg is elismert muzsikusként a pesti zenei élet színes egyéniségévé vált. Hangszeres zenész tevékenysége mellett karmesteri pálcát ragadott, s a budai polgári őrsereg zenekarát vezényelte. A Filharmonikusok alapítói között is megtaláljuk nevét. 1858-tól Bécsben a Hofoper zenekarának fuvolása és balett együttesének karmestere lett. 1865-től konzervatóriumi tanárként a zeneoktatásban is részt vállalt. A Nemzeti Színházban eltöltött évei alatt több operáját is bemutatták. Például az Ilka és a huszártoborzót 1849-ben. Öccsével, Károllyal és Erkel Ferenccel együtt komponálták Czanyuga József szövegére Erzsébet című operájukat Erzsébet királyné első magyarországi látogatásának emlékére.

www.filharmonia.com

© 2002–2012 filharmonia.com